Megtiszteltetés számunkra, hogy 2014 után immár másodszor ad helyet szeretett napfényes városunk a Magyar Diabetes Társaság éves kongresszusának. A XXVI. kongresszus szervezőbizottságának társelnökeiként szeretettel üdvözöljük a részt vevő diabetológus, belgyógyász, gyermekgyógyász, endokrinológus, háziorvos szakorvosokat, szakorvosjelölt kollégákat és szakdolgozó munkatársainkat. A 1100 főt meghaladó regisztráció és a nagyszámú beérkezett előadáskivonat igazolja, hogy az évente rendezett kongresszus a diabetológustársadalom számára kiemelkedő jelentőségű, amelyen a legfrissebb originális tudományos adatok megismerése mellett lehetőség nyílik áttekintő előadások meghallgatására, amelyeket hazai és külföldi szakértők tartanak. Külön elismerésnek tekintjük, hogy második alkalommal kerülhet sor a rendezvényre abban a városban, amelynek egyetemén Szent-Györgyi végezte a celluláris anyagcserét érintő kutatásait, és ahol Hetényi Géza szervezte meg elsőként a diabetológiai szakellátást és alapozta meg az ilyen irányú tudományos kutatást, amely klinikánkon a mai napig megvalósul. Szeged jelenleg is többszörösen elkötelezett a diabetológia irányában, hiszen a nagy forgalmú járóbeteg-szakrendelések mellett diabetológiai fekvőbeteg-osztály is rendelkezésre áll.
A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Karának számos klinikája, köztük az I. és II. Belgyógyászati Klinika, a Szemészeti, a Fül-Orr-Gégészeti, Pszichiátriai és Neurológiai Klinika, valamint a Sebészeti Klinika példásan szoros együttműködésben látja el a szövődménnyel bíró cukorbetegeket és végez eredményes közös tudományos kutatást. Az Egyetem Természettudományi Karának és a Fogorvosi Karának egyes tanszékei, illetve az egyetemen kívül az újszegedi MTA Biológiai Kutatóközpont munkacsoportjai, valamint a Gabonakutató Intézet munkatársainak is egyik fontos szakterülete a cukorbetegség. Bízunk benne, hogy a mintegy 160 000 lakosú megyeszékhely nemcsak a Tanulmányi és Információs Központ ideális infrastruktúrájával és színvonalas szálláslehetőségeivel, hanem hangulatos tereivel, sugár- és körútjaival, zöldellő parkjaival és sétálóutcáival, valamint a romantikus Tisza-parttal méltó hátteret ad a kongresszusnak. A szervezőbizottsággal minden lehetséges szempontot figyelembe véve igyekeztünk biztosítani azt, hogy a résztvevők tartalmas és élménydús programok között válogathassanak, és örömmel töltene el bennünket, ha szép emlékekkel gazdagodnának a kongresszus alatt!
Dr. Lengyel Csaba
és Dr. Várkonyi Tamás
a szervezőbizottság társelnökei