Mint korábban minden alkalommal a diabetológia aktuális és vitatott kérdései kerültek előtérbe a teljesség igénye nélkül. 17 kitűnő előadás hangzott el, melyeket a rendezvény végéig élénk érdeklődés és vita kísért. A továbbképzésen új témák és új előadók is megjelentek. A több, mint 160 regisztrált résztvevő mellett jelen volt számos más érdeklődő is, köztük az egri páciensszervezet képviselői is. Nagyon sikeres előadással tisztelték meg a kollégákat az MDT vezetői közül többen, így Kempler, Wittman, Barkai, Jermendy professzor urak. A Magyar Diabetes Társaság elnöke Kempler professzor úr és a Családorvosi Munkacsoport vezetője Oláh Ilona főorvosnő végig részt vett a program összeállításában, melyet Gaál Zsolt szerkesztett egységbe.
Kiemelendő, hogy 4 háziorvos diabetológus , Oláh Ilona, Kántor Irén, Rosta László, Kajetán Miklós tartott magas színvonalú előadást. Idén volt legmagasabb a háziorvos kollégák aránya, akik közül többen a diabetológiai licenc megszerzése előtt állnak.
Többek között 12 szponzor biztosította a kitűnő feltételeket, a rendezvény fő szponzora idén a Novartis Hungária Kft volt. A sikeres rendezés mögött a Stand-Art szervező iroda munkatársai álltak. A rendezvény megmutatta, hogy az MDT egyik legerősebb, legaktívabb munkacsoportja a Családorvosi Munkacsoport és hogy nagy az igény hasonló továbbképzésekre. Bízunk benne, hogy 2018-ban tovább folytatódik a hagyomány Egerben.
A szervezők nevében Dr. Gaál Zsolt