Melyek voltak a legfontosabb és legemlékezetesebb szakaszai az elmúlt 55 évnek?A kérdésre viszonylag könnyen tudok válaszolni, mivel ezen hosszú időszakaszon belül összesen három munkahelyem volt.Az első két év vidéken, a Veszprém megyei tüdőgyógyintézetben, Dobán két okból tűnik jelentősnek: az egyik, hogy ekkor kerültem először a mélyvíz közepébe és gyorsan meg kellett tanulnom fennmaradni, a másik, hogy itt találkoztam életem későbbi párjával, dr. Hidas Annával, akivel immár 53 éve élünk boldog házasságban. A második munkahelyem a János Kórház II. Belosztálya volt, ahol egy kiváló belgyógyász és endokrinológus, nem mellékesen kutató orvos, Góth Endre tanár úr mellett sajátíthattam el a belgyógyászat és endokrinológia alapjait és egyúttal folytathattam laboratóriumi kutatómunkámat, melyet még az Egyetem Élettani Intézetében kezdtem el. Büszke lehettem arra, hogy mind a laboratóriumban végzett zsíranyagcsere, mind a betegágy mellett végzett klinikai obezitológiai és inzulinszekréciós vizsgálatokról nemzetközi kongresszusokon számolhattam be viszonylag fiatalon és egyetemi klinikai háttér nélkül. Egyetlen szívfájdalmam volt, az, hogy bár ösztöndíjat ajánlottak fel mind (a Humbold ösztöndíjat) Németországban, mind egy másikat az Egyesült Királyságban, a Minisztérium mindkettőt elutasította, ugyanis akkortájt legfeljebb egyetemi oktatók utazhattak tartósan külföldre. Végül is ezek híján is publikálhattam külföldi szaklapokban és elkészíthettem és megvédhettem még 40 évesen kandidátusi disszertációmat. A harmadik és jelenlegi munkahelyem a Péterfy Sándor utcai Kórház, ezen belül az első 23 évben a B Belosztályon osztályvezető főorvosi minőségben, majd nyugállományba vonulásomat követően immár 15 éve a Diabetes Szakrendelő szenior főorvosaként. Itt lojális és lelkes kollégák közé kerülve bontakoztathattam ki valódi életművemet, melyet még most is próbálok tovább építeni. Ez mind saját ítéletem szerint, mind munkatársaim és a diabetológus kollégák megítélése tükrében egy viszonylag nagyívű tevékenység volt, mely a diabéteszes betegek oktatása, kezelési módjainak javítása, mind pedig az orvoskollégák, elsősorban a cukorbetegek többségét kezelő-gondozó háziorvosok diabetológiai oktatása keretében valósult meg. Ezek megalapozásához igyekeztem mindent elsajátítani, amit elsősorban az európai diabetológia letett az asztalra – ezen munkám kezdetén az angolszász diabetológia még többmérföldes lemaradásban volt az európai kollégák tevékenysége mögött – ezért a német, az osztrák és a svájci csúcsintézményekben (Prof. Michael Bergernél, Kinga Howorkánál és Jean-Philippe Assalnál) tanultam el a korszerű betegoktatás és inzulinkezelés módszereit, melyeket részben saját munkatársaimmal együtt fejlesztettem tovább és adaptáltam hazai viszonyokra. Nem mellesleg közel két évtizedig az Európai Diabetes Társaság különböző munkacsoportjainak is aktív tagja lehettem alelnöki és titkári minőségben, így továbbképző tevékenységemet az NDK-tól a szovjet tagállamokig számos országban végezhettem.
Mikor kötelezte el magát a diabetológia és a cukorbetegek kezelése iránt?A kérdésre való válaszolás előtt el kell mondanom, hogy bár a Budapesti Orvostudományi Egyetemről távozva belgyógyászaton szerettem volna dolgozni, az akkor erősen felfutóban lévő vidéki tüdőgyógyászatra irányítottak, mely szakmát valójában megkedveltem. Amikorkét év után a megyei tisztifőorvos engedélyével távozhattam Veszprém megyéből és tértem vissza a fővárosba, egyetlen budapesti és országos intézménybe se vehettek fel, miután az akkori minisztériumi szakmai felelős megtiltotta alkalmazásomat arra hivatkozva, hogy cserben hagytam a vidéki pulmonológiát. Ekkor jött „Deus ex machina”-ként a váratlan segítség. Egyetemi csoporttársam, Apor Péter, a Testnevelési Egyetem későbbi professzora, aki még medikusként tevékenykedett Góth Endre laboratóriumában és két évre Borsod megyébe száműzték, tisztifőorvosi engedély nélkül jött vissza a fővárosba. Ennek viszont az lett a következménye, hogy a minisztérium a teljes fővárosi egészségügyből kitiltotta (1962-t írtunk ekkor). Így a számára Góth tanár úr által szervezett 4 órás tudományos segédmunkatársi állást sem vállalhatta el. Viszont maga helyett engem beajánlott a tanár úrnak és így kerülhettem a János Kórházba belgyógyászként.Mint említettem, kezdetben zsíranyagcserével, a lipid mobilizáló hormon kutatásával és obezitológiával foglalkoztam, de az immunoreaktív inzulinmeghatározás 1969-ben történt hazai beindításával érdeklődésem egyre inkább a diabetes szindróma felé fordult. Ebben szerepet játszott az is, hogy hamar beláttam, hogy az obezek kezelésében vajmi kevés siker érhető el, viszont annál több lehetőség kínálkozik a diabetes területén. Így, ha a véletlenek sorozatán keresztül is, kiköthettem a diabetológiánál.
Ha a diabéteszes páciens edukációt említjük Dr. Fövényi József neve és munkássága mindenesetben elhangzik. Szakmai tevékenységét meglehetősen nagy számok jellemzik: 123, részben külföldön publikált tudományos dolgozat, 76 publikált előadás kivonat, 19 könyvfejezet, 8 társszerzőkkel írt, összesen 13 kiadást megért szakkönyv, valamint 19 – összesen 33 kiadást megért – betegoktató kiadvány, valamint több tucat – többszázezer példányban megjelent – betegoktató füzet. Évek óta a legfrissebb híreket az Ön által szerkesztett- nemcsak pácienseknek szóló- internetes felületen olvashatjuk. Honnan meríti az energiát mindezekhez?Gondolom, hogy ez esetben genetikai örökségről is szó lehet: nehéz sorsú szüleim életük utolsó perceiig maximális erőfeszítéssel küzdöttek sajátjuk és gyermekeik fennmaradásért és ezt a küzdeni tudást, kitartást és szorgalmat tőlük örököltem. Mindig valami belső erő (mély Istenhit, elkötelezettség, segíteni, jobbítani akarás) hajtott és hajt változatlanul a mai napig is. Persze a számítógép előtt ülés mellett igyekszem – bár elégtelen mértékben – fizikai aktivitással is kitölteni napjaim egy részét, melyet 10 éve főként egy kis Nógrád megyei faluban, Kutasón vásárolt/épített házunkban, annak 1500 m2-es kertjében, a gyümölcsfáink között tevékenykedve fejtek ki.
A neves évfordulót is szakmai konferencia keretében ünnepelték. Kérem, idézze fel a legemlékezetesebb pillanatokat.Minden pillanatra csak a legnagyobb meghatottsággal tudok visszaemlékezni. A laudátorok – Kocsis Győző tanítványom és főorvos társam, Sásdi Antal főigazgatóm, Soltész Gyula professzor barátom és legrégibb munkatársaim egyike, Thaisz Erzsébet főorvos – olyan kedvességgel, szeretettel beszéltek rólam, hogy majdnem könnyekre fakadtam. A csúcs ezek után Hosszúfalusi Nóra volt, aki előadásában folyamatosan munkásságomra hivatkozva még sorozatosan olyan mondatokat idézett tőlem, melyekkel – állítása szerint – megelőztem koromat. Az ünnepség után pedig régi és jelenlegi munkatársaim a szakrendelőnkben feleségem és legrégibb, általam 54. éve gondozott, 89 éves, immár 84 éve diabeteses betegem jelenlétében köszöntöttek megható kedvességgel, melynek keretében kaptam tőlük egy csodálatos feliratos fém-üveg ajándékot és felvághattam egy hatalmas tortát, melynek a tetején a nemrég 6. kiadásban megjelent nagy diétáskönyvünk címlapja volt, 80. kiadás felirattal. Utólagos visszhangok között nagyon büszke voltam egy kórházi kollégám mondatára, aki mélyen sajnálta, hogy neki nem jutott olyan főnök, aki ilyen csapatot voltképes teremteni. Ennek kapcsán egyértelműen kijelenthetem, hogy amit elértem, abban meghatározó szerepe volt mindenkori munkatársaimnak, akik együttműködése és támogatása nélkül sokkal kevesebbre lettem volna képes és itt meg kell említenem még életem biztos és hűségesen támogató hátterét, feleségemet.
Milyen tervei vannak a következő években?Nyolcvan után az ember már nemcsak nem hetvenkedhet, de hosszú távra se tervezhet, bármilyen jónak is tűnik egészségi és mentális állapotom. Mindenképpen tovább szeretnék dolgozni a heti két napos szakrendelés keretében, 10 éve immár támogatóként is, mert úgy érzem, a hozzám maximálisan ragaszkodó betegeim nélkül képtelen lennék folytatni azt a szakmai munkát, amit még mindig végzek. Csak néhány ezek közül: a telemedicina, melynek keretében otthonomból jelenleg 55 beteget napi-heti-havi gyakorisággal gondozok, a szöveti glukóz monitorozás izgalmas programja, melyen belül mindhárom rendszert, a Medtronic-ot, a Dexcom-ot és egyre inkább a FreeStyle libre-t is használom, tevékenységem jelentős részét képezi a DiabFórum főszerkesztése és az évi 5, egyenként 65-70 oldalas szám legalább 45-50%-ának kitöltése. Pillanatnyilag befejezés előtt áll a 77 Elektronika által megjelentetendő 8-9 fejezetes könyv szerkesztése, valamint 2 teljes + 2 fél fejezet megírása, valamint mind a márciusi obezitológiai, mind pedig az áprilisi diabetes kongresszuson prezentálandó előadásaim elkészítése.
Valamennyi hazai diabetológus nevében tisztelettel köszöntjük, gratulálunk születésnapja alkalmából és jó egészséget kívánunk!
A Magyar Diabetes Társaság Web-szerkesztősége nevében
Dr. Földesi Irén