2015. október 8-10.-e között Sopronban került megrendezésre a Gyermekdiabetes Szekció XXXII kongresszusa.
Már a helyszín kiválasztása is kiváló volt, hiszen a Lőverekben egy ős bükkös közepén álló szálloda a Hotel Fagus volt a konferencia színhelye.
A szervezésről a fogadtatásról, az ellátásról csak felsőfokban lehet beszélni, Dr. Gelencsér Éva főorvosnő és csapata, valamint a rendezvényszervező cég is kitűnőre vizsgázott.
A tudományos program csütörtökön egy műhely megbeszéléssel kezdődött aminek a témája a korábbi évek edukációs tematikájához kapcsolódott. "Mit hogyan oktassunk az óvónőknek, pedagógusoknak" volt a megbeszélés címe. A téma különleges aktualitását az jelentette, hogy az MDT, és a Gyermekdiabetes szekció vezetőségének a 77 Elektronika KFT-vel történt megállapodása alapján a cég szponzorálásával ez évtől országosan lehetővé vált óvodás, kis-iskolás diabeteses gyermekek diabéteszének manifesztálódását követően a gyermek óvodájában - iskolájában az óvónők és pedagógusok edukációja.
Ezt követően a Medtronic szimpózium következett, ahol a résztvevők megismerhették az augusztus hónaptól már hazánkban is beszerezhető legújabb Minimed 640 G inzulinpumpát.
A délutáni program zárásaként Fertőrákosra buszozott a társaság, itt hajóra szálltunk és egy Fertő tavi sétahajózás, a fedélzeten elfogyasztott grill vacsora koronázta meg a napot. A kiváló hangulatot még a megeredő eső sem tudta elrontani.
A kongresszus hivatalos megnyitására október 9-én pénteken reggel került sor.
A hagyományoknak megfelelően az első előadást, referátumot belgyógyász diabetológus tartja a kongresszusainkon. Ez évben Tabák Ádám tanár úr tartott ragyogó előadást a Whitehall vizsgálat diabetológiai eredményeiről.
A tudományos ülés 2 napján 5 szekcióban 24 színvonalas előadást hallhattak a résztvevők.
Bemutatkoztak és kiváló előadásokat tartottak fiatal orvos kollegák, szigorló orvosok, dietetikusok szakápolók. Jó volt látni az "új arcokat" hallani az előadásokat, az új generáció az "utánpótlás" hangját.
A pénteki nap délutánján került sor a szekció legrangosabb díjának a Barta Lajos emlékérem átadására, és a Barta Lajos emlékelőadás megtartására. A két évenként odaítélt díjat 2015-ben a vezetőség egyöntetű döntése alapján Dr. Barkai László professzor úr, az MDT jelenlegi elnöke kapta meg.
A kongresszuson mindvégig aktív hallgatóság a korábban már említett ragyogó előadások mellett érdekes, újdonságokat jelentő, a múltat is felelevenítő témákról hallhatott a 77 Elektronika, a Novo, és a Medtronic szimpoziumokon. Nagy érdeklődést váltott ki a 77 Elektronika Kft által meghívott Dr. Aáry Tamás Lajos úr, az Oktatási Jogok Biztosa által megtartott tájékoztató. A biztos úr ismertette a hamarosan a kormány elé kerülő tervezetet ami remélhetőleg segíteni fog a mindnyájunk által tapasztalt diabeteses gyermekeket hátrányosan érintő óvodai-iskolai megkülönböztetéseken.
A pénteki tudományos programot fogadás zárta, ahol igazi kulináris élményekben lehetett része a résztvevőknek, megkóstolhattuk a soproni borvidék híres borait, kötetlen beszélgetésekre volt lehetőség.
A Sohwtime bulizenekar jóvoltából pedig a bátrabbak, és nem csak a fiatalok jóval éjfél utánig rophatták a táncot.
A kongresszusnak a kiállítókat is beleértve 240 regisztrált résztvevője volt. Ez évben is új ismeretekkel, tapasztalatokkal feltöltődve térhettünk haza. A következő évi kongresszus megszervezésére Dr. Almássy Zsuzsa főorvosnő kapott felkérést. A 2016. évi kongresszus pontos időpontjáról és helyszínéről még ebben az évben az MDT honlapján adunk tájékoztatást.
Dr. Niederland Tamás
a Szekció titkára