A Pécsi Tudományegyetem Gyermekklinikájának munkatársai, Dr. Erhardt Éva adjunktus vezetésével Pécsett, a Palatinus szállóban rendezték meg a magyar gyermekdiabetológusok XXXI. országos kongresszusát, amelyen mintegy 200 gyermekdiabetológus, szakdolgozó és dietetikus vett részt.
A Magyar Diabetes Társaság és a Magyar Gyermekorvosok Társaság közös Gyermekdiabetes Szekciójának egyik kiemelt célja az, hogy a diabéteszes gyermekek ellátása az egész országban azonos elvek szerint és lehetőleg azonos színvonalon valósuljon meg. Ennek érdekében országos kongresszusain a legújabb gyógyítási és kutatási eredmények kerülnek megvitatásra, továbbképző jelleggel.
Ennek szellemében, immár harmadik éve közös szakmai-módszertani megbeszéléssel kezdődik az éves Konferencia. Ennek során egy-egy, a szakellátó helyek mindennapi tevékenységét befolyásoló, az ellátás minőségét egységesíteni akaró téma kerül megbeszélésre. Ebben az évben a reedukáció módszertana, lehetőségei és lebonyolítása volt a fő téma. Konklúzióként megállapítottuk, hogy az újraoktatás (és általában az oktatás) ma nélkülözi annak minőségbiztosítását. Ebben a vonatkozásban közös gondolkodással kell tovább lépni.
A rendezvény tudományos programjának megnyitó előadásában – a hagyományok szerint – a Szekció égisze alatt működő Gyermekdiabetes Epidemiológiai Munkacsoport számolt be a legújabb országos incidencia adatokról. Hazánkban 1989 óta minden újonnan diagnosztizált diabeteses gyermek adatai (a 27 gyermekdiabetes gondozó önkéntes adatszolgáltatásának köszönhetően) a Pécsi Gyermekklinikán lévő országos regiszter adatbázisába kerülnek. Az adatok gyűjtése és feldolgozása az EURODIAB nemzetközi munkacsoport standardjainak megfelelően történik (a nemzetközi munkacsoportot 1999 és 2010 között a Pécsi Gyermekklinika koordinálta). A gyermekkori 1-es típusú diabetes incidenciája Magyarországon az elmúlt 25 esztendőben közel háromszorosára növekedett. Hazánkban jelenleg mintegy hatszáz 15 évesnél fiatalabb gyermekre jut egy diabeteses. és a betegség egyre fiatalabb életkorban manifesztálódik.
A terápia alapja az inzulin-kezelés, és bár az elmúlt években nem kerültek bevezetésre újabb inzulin-készítmények a gyermekek kezelésére, számos munkacsoport számolt be a glikémiás helyzet javítását célzó törekvéseiről (inzulinpumpa-kezelés, folyamatos szövetközi glukóz érzékelő és szenzor-augmentált pumpa).
Előadásokat hallhattunk a diabeteshez társuló egyéb autoimmun betegségekről, a két legfontosabb akut szövődményről (hipoglikémia és ketoacidosis), az időjárási frontok glikémiás hatásáról, a diétás kezelésről, és a speciális diabetes-formákról. Ajánlásokat hallhattunk a gondozás mindennapi gyakorlatához, egy-egy érdekes esetbemutatással tarkítva.
A hatásos és sikeres diabetes gondozás szerves része a páciens-edukáció, ami gyermekek esetében a szülők, és pedagógusok folyamatos és ismételt képzését is jelenti. A Szekció tevékenységei között nagy hagyományai vannak az országban számos helyen szervezett nyári edukációs táboroknak. A győri munkacsoport beszámolt egy már tíz éve minden évben megrendezett speciális edukációs tevékenységről („Törp-tábor"), amelynek során csecsemő- és óvodáskorú diabeteses gyermekeket nevelő családok edukációja történik egy három napos, bentlakásos intenzív tanfolyam keretében. Más gondozók a pedagógusok csoportos képzésével kapcsolatos tapasztalataikról tartottak előadást.
Az idei kongresszus meghívott belgyógyász előadója Wittmann István professzor, a PTE II. sz Belklinika igazgatója volt aki „Az új antidiabetikumok lehetséges haszna 1-es típusú cukorbetegségben címmel tartott nagysikerű referátumot.
Az ez évi tudományos programot is rendkívül hasznosan egészítették ki cég-szponzorált, de nem alapvetően cégorientált témájú szimpóziumok.
A rendezvény ismét bebizonyította, hogy a képzés, továbbképzés és a betegellátás javításának leghatékonyabb letéteményesei az olyan célorientált, kis létszámú, barátian kritikus rendezvények, mint a Gyermekdiabetes Szekció konferenciái.
Dr. Soltész Gyula
emeritus professzor, Gyermekklinka