A VI. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciára 2014. november 28-án 10.00-14.00 óra között, a Stefánia Palotában kerül sor.
A Konszenzus Konferencia szerves folytatása a korábbiaknak, hiszen európai és amerikai példák nyomán, Magyarországon először 2003-ban szerveztük meg az I. Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciát, melyet 2005-ben, 2007-ben, 2009-ben majd 2011-ben még további négy követett, számos orvosi tudományos társaság részvételével. A konferencia áttekinti a kockázat-besorolás jelenlegi helyzetét, az életmód változtatás lehetőségeit, és ajánlásokat fogalmaz meg a nagy kockázati tényezők kívánatos célértékeinek elérésére, valamint a preventív és a protektív gyógyszeres kezelésre vonatkozóan.
Külön aktualitást ad a Konferenciának az, hogy 2011 óta több európai és amerikai ajánlás is napvilágot látott, melyek számos ponton eltérnek egymástól, így el kellett döntenünk, hogy a magyar ajánlás mely elemeket tart megfontolásra és esetleg beépítésre érdemeseknek. Ennek előmozdítására a Tudományos Szervező Bizottság – a társaságok képviselőivel tartott – Kerekasztal Konferencián alakította ki a 2014. évi irányelv lényegét, melyet közmegegyezéssel terjesztünk a novemberi Konszenzus Konferencia elé. Az összeállítást a bizonyítékokon alapuló orvostudomány elveit szem előtt tartva, és a ma elfogadott nemzetközi irányelvek figyelembevételével készítettük el.
A konferencián résztvevők előadásokat hallhatnak az elmúlt három esztendő új vizsgálati eredményeiről, illetve ezek alapján javaslatot tesznek szakterületük ajánlásaira. A konferencia anyagát színes poszteren sokszorosítjuk, orvosi folyóiratokban, kongresszusokon ismertetjük, végrehajtását további állapotfelmérő vizsgálatokkal ellenőrizzük.
A kardiovaszkuláris betegségben szenvedők kockázatának becslését, a megelőzés lehetőségeit és a betegségek kezeléseinek irányelveit összefoglaló, a mindennapi gyakorlat számára szolgáló ajánlást szeretnénk közreadni, amely valamennyi orvoslásban tevékenykedő szakember számára vezérfonal lehet.
Prof. Dr. Szollár Lajos a Konferencia elnöke
A program letölthető a kapcsolódó dokumentumok alól.