A Magyar Diabetes Társaság XXII. Kongresszusát 2014. április 24-26-ig tartja, Szegeden. A rendezvény házigazdái- Várkonyi Tamás és Lengyel Csaba – a Szegedi Tudományegyetem I. számú Belgyógyászati Klinikájának munkatársai, mindketten társaságunk vezetőségének tagjai.
Várkonyi Tamást kérdezzük a kongresszusi előkészületekről.
Hány szakember regisztrált eddig a kongresszusra?
Az érdeklődés érezhetően nagy, már tavaly novemberben megkezdődött a résztvevők jelentkezése. A regisztráltak száma folyamatosan nőtt, s a kedvezményes előregisztráció lejártának határidejéig 1100 fő jelezte részvételi szándékát. A résztvevők összetételét tekinve a gyakorlati diabetológiával foglalkozó szakemberek közül az összes szakma képviselője jelen lesz (belgyógyászok, háziorvosok, gyermekgyógyászok, szülészek) valamint szakdolgozók, dietetikusok, kutatással foglalkozó elméleti szakemberek - köztük PhD hallgatók - is.
Hány előadást hallgathatnak az érdeklődők és mennyi posztert tekinthetnek meg? A fokozott érdeklődés az előadások számában is megnyilvánul. Összesen 84 absztraktot nyújtottak be azok a kollégák, akik eredeti, saját megfigyeléseiket kívánják ismertetni. A programbizottság úgy döntött, hogy az összes beküldött és elfogadott összefoglalót előadás formájában kéri bemutatni. Három felkért referátum és a társaság által szervezett, a központi idegrendszer diabetológiai vonatkozásaival foglalkozó átfogó szimpózium mellett az MDT új tiszteletbeli tagjainak és díjazottainak előadásaira is sor kerül. A gyógyszergyárak által szervezett szimpóziumokon hozzávetőleg 50, a diabetológia aktuális problémáival foglalkozó további előadásra számíthatunk.
Melyik témában kapták a legtöbb jelentkezést? Nagy számban érkeztek klinikai tanulmányok, valamint genetikai tárgyú kutatások és neuropathiával kapcsolatos megfigyelések. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a sokszínűségükben is figyelmet érdemlő klinikai esetismertetésekkel is több szekcióban találkozhatunk. A kongresszuson számos experimentális témájú előadás is megvitatásra kerül. A rendezvény lehetőséget biztosít a szakdolgozók tudományos eszmecseréjére is.
Az előző kongresszusokhoz képest a helyszínváltozáson túl, miben lesz más ez a rendezvény?
A társaság vezetőségével egyetértésben a hangsúlyt mindenképpen a nagy múltú rendezvénysorozat értékes hagyományainak folytatására szeretnénk helyezni. A Szeged melletti döntés reméljük, nem csupán helyszínváltoztatást jelent, hanem a régió tradícióinak és a diabetológiában betöltött szerepének is szól. A magyar diabetológia meghatározó személyisége, Hetényi Géza 1947-ben került kinevezésre a szegedi egyetem Belgyógyászati Klinikájának élére, aki az elsők között szervezte meg az országban a diabetológiai szakellátást. A Szegedi Tudományegyetem több karán, valamint az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontban és a Gabonakutató Intézetben a cukorbetegséggel kapcsolatban pezsgő és nemzetközileg is elismert multidiszciplináris kutatás folyik, ami az alapkutatástól a klinikai vizsgálatokig ívelő széles spektrumot képez. A felsorolt kutatóhelyek munkatársaira is számítunk a rendezvényen, akik előadással is részt fognak venni. A kongresszus szekciói könnyen felkereshetőek lesznek, hiszen a kiállításokkal és az étkezéssel egy épületben foglalnak helyet. A kiváló színvonalú szálláshelyek Szeged belvárosában sétatávolságra helyezkednek el a rendezvény helyszínétől, de a résztvevők közlekedését busz transzfer is megkönnyíti. A napfényes város számos kulturális és turisztikai kikapcsolódási lehetőséget biztosít, az ezek közötti eligazodásban magunk is szeretnénk segítséget nyújtani.
Milyen fontos üzenetet küldene a kongresszus résztvevőinek? Köszönjük társaság tagjainak az eddig megnyilvánult bizalmat és támogatást! Reméljük, az elvárásoknak megfelelően egy olyan sikeres és emlékezetes rendezvénynek tudunk helyt adni, ami elősegíti a résztvevők diabetológiai továbbképzését, szakmai és tudományos ismereteinek bővülését.
Sikeres szakmai értekezést és társasági programot kívánunk!
A Magyar Diabetes Társaság Web-szerkesztősége nevében
Dr. Földesi Irén