Professzor Urat 40 évvel ezelőtt avatták orvos doktorrá, azóta a Szent János Kórházban dolgozik, 20 éve osztályvezető főorvosként. Ez idő alatt 2 szakvizsgát, 2 szakképesítést, menedzseri másoddiplomát, kandidátusi és MTA doktori fokozatot is szerzett. Habilitált, 2009. óta címzetes egyetemi tanár. 2010. óta a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának főiskolai tanára, ez évben benyújtott egyetemi tanári pályázata elfogadásra került. Több tudományos bizottság tagja és számtalan szakmai közlemény, könyv ill. könyvrészlet szerzője. A hazai diabetológus-képzés állandó oktatója, szervezője.
Visszatekintve e gazdag életútra, mit tart a legjelentősebb eredménynek eddigi munkássága során? Őszintén megmondom, ezen a kérdésen még sohasem gondolkodtam el. Elsősorban azért, mert folyamatosan új feladatokkal találtam szembe magam, és mindíg igyekeztem azokra koncentrálni, képességeim és lehetőségeim szerint a lehető legjobban megfelelni. Ha mégis, ki kellene emelni valamit, két dolgot említenék: az egyik, hogy azt az osztályt vezethetem, ahol annak idején a pályámat kezdtem. Immár 21. éve vagyok intézetem osztályvezetője, és hihetetlen jó érzés nap, nap után eleget tenni a kihívásoknak, látni és segíteni a sok tehetséges és szorgalmas fiatal orvost magam körül (jelenleg 6 szakorvosjelölttel dolgozhatom). A másik az MDT elnöki tisztsége, amit szolgálatnak tekintettem és eszerint is végeztem. Nagyszerű segítőtársakat kaptam az elnökség és a vezetőségi társak személyében, mindaz, amit elértünk, közös eredményünk volt. Külön megtiszteltetés számomra, hogy a társaság tagsága tartott méltónak és terjesztett fel a kormánykitüntetésre.
Mi a titka annak, hogy kezdetektől fogva egy kórházban dolgozik? Ilyen nagyszerű a munkahelye vagy egyéb okkal is magyarázható a ragaszkodása intézményéhez? Azt hiszem, nincs titok. Nagy hagyományokkal rendelkező intézetbe kerültem -a több buszmegállónyi, jelentős szintkülönbségű területen elhelyezkedő kórházban minden utca és tér a kórház egykori nagyjainak nevét őrzi, látogatható múzeum őrzi a gyógyítás emlékeit, saját újság, díjak és elismerések segítik a ma munkáját-, megilletődötten léptem át annak idején a kapuját. Azután hagytak dolgozni és éltem a lehetőséggel. Mindenben támogattak, amit magam azzal is igyekeztem megköszönni, hogy habilitációs előadásomat -eddig egyedüliként- az intézet auditóriumában tartottam, majd -főnővérünk, a társaságunkban ugyancsak aktív munkát végző Eisenhauerné Fördős Andrea segítségével- beindítottuk az Intézeti Diabetes Nap sorozatot. A nagy érdeklődés folytán már évi két alkalommal rendezzük meg az ország minden részéből látogatott, egésznapos, orvosok és szakdolgozók számára egyaránt akkreditált konferenciát, ősszel immár a tizenkettediket.
Négy évtized gyógyításban és kutatásban eltöltött év után úgy tűnik fáradhatatlan. Mi motiválja a mindennapokban? Milyen biztatást ad a szakma fiataljainak, akik közül sokan inkább határainkon túlra mennek az orvoslást gyakorolni? Egy rendezvényen járva az általam magyra becsült karmester, Herbert von Karajan mondása ötlött a szemembe. Nagy betűkkel írták, nem lehetett nem észrevenni. Így szólt: "Aki úgy gondolja, hogy minden elért az életében, alacsonyra tette a mércét." Fel sem merül, hogy akár csak gondolatban is valamiféle összevetést engedjek meg, jelmondatát azonban megjegyeztem és megszívlelendőnek tartom. Számomra minden nap új feladatot jelent, terveket és lehetőségeket, s igyekszem jól sáfárkodni velük, szem előtt tartva a tálentumokról szóló bibliai történetet is. Életpályám talán bizonyítja, hogy a megfelelő szakmai előmenetel itthon is biztosított. Persze, mások voltak a lehetőségek az én pályakezdésemkor, s egészen mások ma. Saját gyermekeim esetében is tapasztalom, hogy szükség van a szülői segítségre még jó ideig, diplomaszerzés után is. Ahol ez nem, vagy csak kevéssé biztosított, a külföldi munkavállalás nagyobb anyagi biztonságot jelenthet. Mégis azt gondolom, a pályakezdő orvosok számára most bevezetett ösztöndíjrendszer elkerülhetővé teszi a küföld felé történő kacsintgatást, s bízom abban, hogy a keresetek a következő években tovább javulhatnak.
Bár sokan tudnak zene iránti rajongásáról, talán nem mindenki előtt ismert, hogy a 4 részes Operák könyve után hamarosan megjelenik az operettekről szóló könyv is. A könnyedebb műfaj is ugyanúgy érdekli? A színpadi zene minden ágát közelállónak érzem magamhoz. Az operettet sajnos, sokan hajlamosak lenézni, azt gondolván, hogy az a népszínmű-szerű, inges-gatyás, "magyarosch" változat jelenti a műfajt, ami képekről, nyári rendezvényekről néha visszaköszön. Pedig a műfajnak számos klasszikusa van, pl. Offenbach, Hervé, Suppé, Johann Strauss, Millöcker, Robert Stolz, Künneke, a hazai szerzők közül Kálmán, Lehár, Jacobi Viktor, hogy csak néhányat ragadjak ki a hatalmas választékból. Bizet, Leoncavallo és Friedrich von Flotow is írt operettet -Leoncavallo tizenegyet is-, sőt, Puccini is operett szándékával kezdte írni A fecske című darabját (azután mégis opera lett belőle). Könyvem két kötetben 66 szerző 242 darabját ismerteti részletesen, emellett minden szerző valamennyi művét felsorolja, a külföldi és hazai bemutatók adataival. Bár alcíme szerint szubjektív kalauz, a gyakorlatban egyfajta lexikon, számos képpel illusztrálva, mutatókkal kiegészítve. Bemutatója augusztus 10-én lesz, a Budai Várban sorra kerülő fesztivál és operettgála programjához kapcsolódóan. Azért az opera műfajához sem lettem hűtlen. Készül újabb könyvem is: szándékom szerint év végére jelenhet meg a Magyar Állami Operaház nagyszerű művészéről, Fokanov Anatolij életpályájáról készített munkám, ami -ha minden terv szerint alakul- a művész operai szerepeiből készített válogatást is tartalmaz majd, DVD-n. Ilyen kiadvány a hazai könyvpiacon tudomásom szerint eddig nem jelent meg.
Gasztronómiai világkalauz címmel nemzetközi szakácskönyvet is írt, amit egészségeseknek, cukorbetegeknek, fogyni vágyóknak és lisztérzékenyeknek ajánlott, szerzőtársaival együtt. Honnan jött az ötlet, a nem mindennapi kiadványhoz? Két mozgató erő vezetett a könyv elkészítésének gondolatához. Az egyik gondozottaim egyre gyakrabban föltett kérdése a szakrendeléseken -külföldi utazás során hogyan ismerkedhetnének a helyi konyha remekeivel anélkül, hogy anyagcseréjük látná kárát-, a másik egy frissen kezembe került német nyelvű éttermi kiadvány (Hol, mikor, mennyit ehet a cukorbeteg?). Azt gondoltam, hiánypótló lenne egy olyan munka, amelyik végigkalauzolná az olvasót a fontosabb nemzeti konyhákon, kultúrtörténeti kalandozást nyújtva a kulináris világban, egyben jellegzetes ételek bemutatásával útbaigazítást adhatna a helyi specialitások élvezetéhez. Ötletemmel megkerestem a SpringMed Kiadót, amellyel több könyv kapcsán korábban szoros munkakapcsolatom alakul ki, s örömömre, Böszörményi Nagy Klára igazgató asszony "vevő volt" a javaslatra. Remek szerzőtársak, Baranyi Éva docens asszony és Gézsi Andrásné -Márta-, a Szent István és László Kórház vezető dietetikusa csatlakoztak a munkához, ami nemcsak a cukorbetegek, hanem -ugyanazon ételek kapcsán- a súlyproblémával küzdők és a lisztérzékenyek számára is ad elkészítési tanácsot. Így 30 ország 300 receptje szerepel a könyvben, Közülük több mint 80-at Márta el is készített, férje pedig kitűnő felvételeket készített róluk, színes illusztrcáióként csinálva kedvet megkóstolásukhoz. Úgy tűnik, nemzetközi érdeklődés is támadt a könyv iránt, hasonló feldolgozás ugyanis jelenleg nem szerepel a kiadók kínálatában.
Mik a tervei a következő évekre vonatkozóan?
A terhesdiabetológiai munkacsoport kezdeményezésére rövidesen közreadjuk a diabétesszel szövődött terhesség kezelésével kapcsolatos útmutatást, ennek egyik szerkesztője, egyes részei írója vagyok. Készül a felnőttkori cukorbetegség kórismézésével, kezelésével és gondozásával foglalkozó útmutatás megújítása is, ebben is közreműködöm majd. Dolgozom három újabb könyvfejezeten is. Ami zenei munkásságomat illeti, van tervem ott is bőven. Esedékes egyrészt az operakalauz bővítése, elsősorban Gluck és Berg munkásságának beemelése, s a jelenleg is szereplő szerzők néhány további darabjának ismertetése. Foglalkozom egy "Aranyoldalak az Operaház krónikájában" munkacímű könyv tervével, ami a közelmúlt néhány kiváló, de hamar és méltatlanul elfelejtett énekesének (pl. Réti Józsefnek, B. Nagy Jánosnak, Karizs Bélának, Bende Zsoltnak, Radnai Györgynek, Bódi Józsefnek, Ágai Karolának) állítana emléket. Végül és nem utolsó sorban, nagyon szeretnék közreműködni Rossini szakácskönyve magyar nyelvű közreadásában. Kevéssé ismert, hogy a nagy mester élete 76 évéből mindössze 36 -ot töltött komponálással, azt követően addig írt nagy számú darabja -és a maga- hírnevét kamatoztatta. Nagy gourmand hírében állt, s csaknem minden operája bemutatóját a város valamelyik nevezetes éttermében töltötte, ahol baráti társaságával az ez alkalmakra kreált ételkülönlegességeket (pl. Rossini bélszín, Lazac Ivanhoe módra, stb.) fogyasztotta. Ismereteim szerint magyar nyelvű megjelentetésük a hazai zene- és konyhaművészet máig fennálló adóssága.
A Magyar Diabetes Társaság tagjai nevében szívből gratulálunk, további munkájához sok sikert és jó egészséget kívánunk!A Magyar Diabetes Társaság Web-szerkesztősége nevében Dr. Földesi Irén