A Magyar Közlöny 197. 2010. december 23.-i számában jelent meg a 19/2010. (XII. 23.) NEFMI rendelet, mely módosította „A közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló 13/1992. (VI. 26.) NM rendeletet. A módosítás hatályba lépésének ideje 2011. január 1. A 19/2010. (XII. 23.) NEFMI rendelet az alkalmasság feltételeit illetően szinte teljes mértékben megegyezik a korábban felfüggesztett 29/2010. (V. 12.) EüM rendelettel, pluszként annyi került bele a cukorbetegekre vonatkozóan, hogy az 1. csoportban legfeljebb 5 évre, a 2. csoportban legfeljebb 3 évre adható ki vezetői engedély gyógyszeres kezelés esetén.
Az új szabályozás szerint a diabetológiát érintően is változtak az egészségügyi alkalmassági feltételek. Cukorbetegség esetén, a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának minimumkövetelményeiről és az egészségi alkalmasság elbírálásának szempontjairól 19/2010. (XII. 23.) NEFMI rendelet 1. sz. mellékletének 5. pontja rendelkezik. A diabetológiát érintő 5. pontot valamint a módosított 13/1992. (VI. 26.) NM rendeletet teljes szövegét megtalálják
’Jogszabályok, rendeletek’ rovatunkban.
A rendelet „érdekessége”, hogy 2. csoportú, tehát hivatásos gépjárművezetők alkalmassági kritériumai között ugyan nem szerepel feltételként a szakorvosi vizsgálat, de a rendelet 3. § 4 pontja szerint „Ha az 1. melléklet adott kérdés vonatkozásában a 2. alkalmassági csoportba tartozók részére nem állapít meg szigorúbb rendelkezést, a 2. alkalmassági csoportba tartozóknak az 1. alkalmassági csoportra vonatkozó rendelkezéseknek kell megfelelniük”. E szerint minden tablettával vagy inzulinnal kezelt cukorbeteg gépjárművezetői alkalmassága, csak szakorvosi vélemény ismeretében állapítható meg. Az új rendelet sem határozza meg, hogy milyen típusú szakorvosi vélemény kell, nem tesz említést sem diabetológusról, sem diabetológiai szakellátóhelyről. Tehát elméletileg a szakvéleményt bármelyik belgyógyászati típusú járóbeteg szakrendelés kiadhatná, de sajnos az várható, hogy ilyen kérések főleg a diabetológiai szakellátóhelyeket fogják terhelni.
A másik lényeges, diabetológiát érintő változás hogy, a meghatározott időnél korábban, soron kívül egészségi alkalmassági vizsgálatnak köteles magát alávetni a gépjárművezető, ha eszméletvesztéssel járó rosszulléte vagy sérülése volt, illetve esetében súlyos hipoglikémia fordult elő.
’Jogszabályok, rendeletek’ rovat >>
A Magyar Diabetes Társaság Web-szerkesztősége nevében,
Dr. Strényer Ferenc