Tisztelt Szerkesztöség!

A Diabetologia Hungarica ez évi 2. számában megjelent „Miért a pen?” című cikkhez tenném a következő kiegészítéseket az elhasznált fecskendök megsemmisítésével kapcsolatban. Ez a folyamat is része a kezelési költségeknek, akkor is, ha nem az OEP-et, hanem a társadalmat terhelik.

Minden olyan hulladék veszélyes, amelynek bármely összetevöje, illetve átalakulási terméke a 102/1996. (VII. 12.) kormányrendeletben meghatározott veszélyességi jellemzők valamelyikével rendelkezik, és a veszélyes összetevő olyan koncentrációban van jelen, hogy ezáltal az élövilágra, az emberi életre és egészségre, a környezet bármely elemére veszélyt jelent, illetve nem megfelelő tárolása és kezelése esetében károsító hatást fejt ki.

Egy fecskendő, ha nincs sterilizálva, még akkor is veszélyesnek minösül, ha nem is fertőzött.

Az injekciós tük az egészségügyben keletkező veszélyes hulladékoknak és általában a veszélyes hulladékoknak csak kis hányadát alkotják, de veszélyes voltuk miatt irritálják az embereket, és komoly veszélyforrást is képeznek a társadalom biztonságára.

A veszélyességet, fertőzést nem kimondottan az injekciós tű fém, illetve műanyag fecskendő része jelenti, hanem a türe ragadt szennyezödés (vér, különböző szérummaradékok), illetve a műanyag fecskendökben maradt szer, ami az adott beteg számára hasznos volt, de mások számára veszélyforrásul szolgálhat.

Tilos lenne a kommunális hulladékok közé dobni, mert a fecskendöben levő anyagok, különböző szérumok maradékai a kommunális hulladékok számára fenntartott kukaedényekbe dobva ott kiszivároghatnak, kifolyhatnak, így az egész hulladék veszélyessé válik. Esetleg a hulladéklerakóban esötöl felhígulva beszivároghat a talajba, és a talajéletet károsítja, a talajvizet pedig szennyezi.

A talajban a tű és a műanyag nem bomlik le, és a bennük maradt anyag gondatlan kezelés esetén a talajba, talajvízbe kerülve potenciális veszélyforrást jelenthet az élövilág (emberek, állatok, növények) számára.

Magyarországon 44000, ampullás, inzulint használó beteg él. Napi 2 fecskendövel számolva ez naponta 88 000 fecskendöt jelent.

Ha egy fecskendő 3 g, ez a mennyiség naponta 264 kg, évente pedig 96 360 kg. Egy kg fecskendő elégetési költsége 292 Ft, így az éves mennyiség elégetése 28137120 Ft-ba kerül.

Ha nem kerül elégetésre, 20 db fecskendő 1 m2 területet szennyez, ennek nagysága az éves fecskendömennyiséget tekintve 16060000 m2.

Kovács Éva

Tisztelt Szerkesztöség!

Érdeklödéssel és örömmel olvastam Kovács Éva hozzászólását a „Miért a pen?” c. dolgozatomhoz. Teljesen igaza van a levélírónak abban, hogy az egész inzulinozási kérdés nem zárható le az injekció beadásával. Az elhasznált eszközök – fecskendök, tük, ampullák vagy patronok – „sorsával”, megsemmisítésével is foglalkozni kell. Ennek a kérdésnek az egyik oldalával, a fecskendök mennyiségével, a megsemmisítés költségeivel, illetve a meg nem semmisítés környezetszennyező tényezőivel foglalkozik a levél.

A téma aktualitását mutatja az is, hogy a MACOSZ cukorbetegeknek szóló lapjának („Diabetes”) utóbbi, 1997/4. számában a lap felelős szerkesztöje, Herth Viktória írt felháborodott hangvételű cikket – A cukorbetegek „hulladéka” címmel –, válaszul a Kossuth Rádió Napközben címü müsorában elhangzottakra. Felháborodása – joggal – arra irányul, hogy a kérdés megoldatlansága miatt nem lenne szabad a cukorbetegeket hibáztatni, hiszen az életben maradáshoz szükséges anyag – az inzulin – bevitelének technikai módja nem a cukorbeteg döntése, a környezetszennyezés mértéke pedig eltörpül nemcsak az ipari méretekhez képest, hanem a tejeszacskó-kóláspalack műanyagtömeghez képest is. Megoldásként azt javasolja, hogy használhasson minden inzulinos cukorbeteg pen típusú adagolót, amelynek környezetszennyező tényezői is számottevően kisebbek. Erre utal a sorok között Kovács Éva is a levelében.

Bármennyire is igaza van Herth Viktóriának, a sértödött felháborodás nem biztos, hogy helyénvaló, a kérdéssel mindenképpen foglalkozni kell, természetesen nem környezetszennyezöként vádolva a cukorbetegeket.

Nézzük a tényeket:

– Kétségtelen, hogy az inzulinozás technikai eszközei bizonyos „maradék anyagokkal” járnak, amelyeket hulladékként kell kezelni.

– Ezek a hulladékok valóban a veszélyes hulladékok közé sorolandók több szempont miatt is.

– jelentős társadalmi és egészségügyi veszélyt jelenthet, ha a kidobott fecskendökhöz hozzáférhetnek a kábítószerélvezök.

– Fecskendő és hagyományos ampulla használata esetén a keletkezett hulladék (fecskendő tüvel és a kiürült ampulla) lényegesen több, mint a pen típusú adagolók használata esetén (tű és a kiürült patron).

A fecskendök mennyiségét és a költségeket illetően olvashatók részben becsült, részben konkrét költségen alapuló adatok Kovács Éva levelében, ami valóban meghökkentő, még akkor is, ha bizonyos adataival vitába lehet szállni; egyrészt azért, mert a cukorbetegek egy része nem mindig új fecskendöt használ az injekció beadásához, másrészt létezik a megadottnál olcsóbb elégetési mód is (kórházunk pl. szállítással együtt is 100 Ft/kg alatti összeget fizet jelenleg az egészségügyi hulladék megsemmisítéséért).

Mi a megoldás? Nem tudom pontosan.

Azt régen javasoljuk, s úgy is tanítjuk betegeinket, hogy a fecskendöt használat után törjék el, hogy a drogosok ne tudják használni. Az kétségtelenül ebből a szempontból is jobb lenne, ha minél többen használhatnának pent. (Vigyázat: az eldobható penek esetén már nem ilyen egyértelmű a helyzet!) A hulladék összegyűjtésének és megsemmisítésének van egy szervezési oldala és van egy költséghatása. Jelenleg egyik sem megoldott. Nem hiszem, hogy egyedül a cukorbetegeknek vagy az egészségügynek a feladata a probléma megoldása. De beszélnünk nekünk, egészségügyieknek is és a betegegyesületeknek is kell róla.