A glibenclamid és a glimepirid, valamint a metformin vascularis hatásának összehasonlítása 2-es típusú diabeteses betegekben
(Vascular effects of glibenclamide vs. glimepiride and metformin in type 2 diabetic patients)
Abbink, E.J., Pickkers, P., Jansen van Rosendaal, A., Lutterman, J.A., Tack, C.J., Russel, F.G.M., Smits, P.
Diabetic Medicine 19: 136-143, 2002.
A diabetes kezelésében gyakran használt sulfanylurea-vegyületek a beta-sejtek ATP-függő K-csatornáinak zárásával stimulálják az inzulinszekréciót. Az érrendszerben található KATP-csatornák fiziológiás körülmények között zárva vannak, hypoxia, illetve ischaemia hatására nyílnak meg, a myocardiumban rövid potenciált, az érfali simaizomsejtekben relaxációt hoznak létre. A glibenclamid gátolja a KATP-csatornák nyitásával járó, az ischaemia hatására létrejövő vasodilatator hatást és a szívizomban az ischaemiás prekondicionálást.
Korábbi megfigyelések alapján a lokális terápiás koncentrációban adott glibenclamid a glimepiriddel ellentétben csökkenti az alkaron mért, diazoxid adására és ischaemia hatására létrejövő vasodilatatiót. Kettős vak, placebo kontrollos tanulmány alapján a glibenclamid gátolja az ischaemiás prekondicionálást, a glimepirid nem. A metformint korábbi vizsgálatok során kedvezőnek találták az ischaemiát követő hyperaemia javításában. Az eddig ismertetett vizsgálatok a sulfanylureák akut hatását vizsgálták egészséges önkéntesekben, ezért tervezték a következő vizsgálatot, ahol kettős vak, randomizált, keresztezett vizsgálat során 2-es típusú diabeteszes betegek tartós glibenclamid- és glimepirid- vagy metformin-kezelése során mérték az alkaron a diazoxid KATP-csatornákra gyakorolt hatását, valamint az acetilkolin, a dipyridamol és az ischaemiás stimulus vasodilatatiós hatását.
Két csoportban, 12-12 beteget vontak be a vizsgálatba, életkoruk 18-75 év, BMI 18-35 kg/m2 volt, hematológiai, máj- és vesefunkciós laboratóriumi eredményeikben eltérés nem volt, és a tanulmány megkezdése előtt legalább 3 hónappal változatlan dózisban orális vércukorcsökkentőt szedtek. A különböző gyógyszercsoportokat két protokoll alapján vizsgálták, amelyek két 8 hetes periódusból álltak. Az 1. protokoll szerint 8 hetes glibenclamid (glibenclamid reggel 10 mg, és este 5 mg + glimepirid placebo) kezelést 8 hetes glimepirid (glibenclamid placebo + glimepirid 6 mg) kezelés követett, és fordítva. A 2. protokoll csak annyiban különbözött az elsőtől, hogy glimepirid helyett 3x500 mg metformint vagy placebót adtak. Mindegyik kezelési periódus végén éhomi vércukor-, testsúly-, és vérnyomásmérésre került sor. A különböző kezelési módok hatékonyságát HbA1c-vizsgálattal hasonlították össze, vénás vérből meghatározták a lipid-, inzulin-, C-peptid- és sulfanylurea-koncentrációt is. Vénás vérminta vételét követően, a reggeli gyógyszeradag bevétele után a betegek standard reggelit fogyasztottak, majd helyi érzéstelenítésben behelyezték a vérnyomásmérésre és az intraarterialis gyógyszeradásra alkalmas artáriás kanült. Az alkarok véráramlásának (forearm blood flow, FBF) mérése vénás occlusiós pletismographiával történt, a KATP-csatornákat nyitó diazoxid 0,25, 0,75, 2,25
mg/min/dl, az endotelium-dependens vasodilatator acetilkolin 0,5, 2,0, 8 mg/min/dl és az adenozin felvételét blokkoló dipyridamol 10, 30, 100 mg/min/dl adása után, valamint a brachialis artéria leszorításával létrehozott 2, 5 és 15 perces ischaemiát követően.Az 1. protokoll szerinti vizsgálatban a vércukorkontroll hasonló volt a glibenclamid és a glimepirid csoportban, a plazma inzulinkoncentrációja szignifikánsan nagyobb volt a glibenclamid csoportban, a C-peptid azonban nem. A sulfanylurea-koncentráció mindkét csoportban a terápiás tartományban volt. A lipidparaméterek, a vérnyomás és a testsúly nem különbözött a két csoportban. A 2. protokoll szerinti vizsgálatban az éhomi vércukor és a HbA1c szignifikánsan alacsonyabb volt a glibenclamid csoportban, mint a metforminnal kezeltekben. A plazma inzulinkoncentrációja nagyobb volt a glibenclamid csoportban, a C-peptid azonban nem. A lipidparaméterek nem különböztek a két csoportban, mind a systolés, mind a diastolés vérnyomás tendenciájában magasabb volt a glibenclamiddal kezeltek között, a testsúly alacsonyabbnak bizonyult a metformin csoportban. Mindhárom vizsgált vegyület szignifikáns vasodilatatiót okozott, de nem volt szignifikáns különbség sem a glibenclamiddal és glimepiriddel, sem a glibenclamiddal és metforminnal kezelt betegekben mért értékekben. Az ischaemiára adott vasodilatatiós válaszban sem találtak különbséget.
Ebben a tanulmányban, tartós sulfanylureakezelés során 2-es típusú diabeteszes betegekben nem igazolódott különbség a KATP-csatornák nyitásával létrejövő vasodilatatiós válaszban glibenclamid- és glimepirid-, valamint glibenclamid- és metformin-kezelésben részesülő betegek között.
Pátkai Gizella dr.